Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Térdtörés

2008.01.06

Sérüléseket a ló legtöbb esetben megbotlás során szerzi, és akár súlyos következményei is lehetnek. A mellső lábak jobban ki vannak téve ezeknek a sérüléseknek, mint a hátsók. Eséskor az állat teljes súlya azonnal a térdre, illetve a térdekre nehezedik, amint a földdel érintkezik. Rendszerint a ló azonnal feláll, még ha súlyos sérülést is szerez a mellső térdein. Az ilyen sérüléseknél a gyógyulási folyamat hosszú és tartós rokkantság is lehet a következménye. Adódhat olyan eset is, amikor a térd nem törik el, viszont nyílt, mély seb alakul ki, ezt össze kell varrni. Az állattal gondosan, kímélve kell bánni. Előfordul, hogy a kezdeti sérülés rosszabbul néz ki egy hét elteltével is, vagy a sérülés helyén, környékén hámlani kezd a bőr. Ez akkor fordulhat elő, ha seb elfekélyesedett. A gyógyulás minden esetben hosszú ideig tart.

Az esés után az első dolog, amit tennünk kell, hogy hideg vizes borogatással ápoljuk. Mindenképpen öblítsük le a sebet, mert könnyen elfertőződhet. Akadályozzuk meg hevülést, a duzzadást és a bőr kiszáradását. Ha a lovon sántaságot észlelünk, hívjunk állatorvost, Rakjunk fel nyolcas kötést. Olyan esetben, ahol a bőr hiányzik, illetve lehorzsolódik, jobb, ha orvos hívunk, hogy megállapítsa, vajon van-e más sérülés is. Nyílt ínhüvely vagy izület esetén kórházi kezelésre van szükség. A porc sérülése viszonylag ritka, viszont a szilánkos törés gyakori.

A térdtörés gyógyulása a legtöbb esetben sokáig tart . Ahol a bőr megsérült, ott új bőrréteg alakul ki. Rövid ideig kötszerrel be kell kötni a sérülést, ami a térdnek nem túl kényelmes érzés a kötés alatt, és ez ellen tiltakozik az állat. Rugalmas anyagot használjunk a térd bekötésére. A mozgásterápia fontos, különösen, ha az inak sérültek. Sajnos a legrosszabb esetben a ló belepusztulhat a sérüléssel esetlegesen együtt járó fertőzésbe és károsodásba.